Salgótarján 


Salgótarján jelenleg Nógrád megye legnagyobb városa és egyben megyeszékhelye is. Lakóinak száma kb. negyvenezer. A Tarján patak és a Salgó patak partján északi irányban szűkülő völgyében helyezkedik el, a Karancs - Medves hegység és a Cserhát észak-keleti nyúlványai között, kétszázötven méter tengerszintfeletti magasságban. (Forrás: Salgótarján város honlapja)
A város ipari műemlék jellegű épületei igen jelentősek. Az egykori salgótarjáni bányakolónia területén található Magyarorszáfg első természetes föld alatti szénbányászati múzeuma! A múzeumot a József lejtős akna eredeti, épségben lévő vágatrendszerében alakították ki. Az 1951-ben felhagyott bányát 1980-ban nyilvánították ipari műemlékké A 2005-ben megnyitott, az Alfa-program keretében felújított földalatti kiállítás igazi kuriózumnak számít Európában. A 290 méteres útvonalon kialakított bányatérben 112 darabos műszaki-technikatörténeti műemléket mutat be, működőképes, eredeti állapotban. A látogatók eredeti helyükön, a bánya mélyén, működés közben tekinthetik meg a gépeket. A gyerekek oklevelet kapnak, melyben tiszteletbeli bányásszá fogadják őket. A bányamúzeumról bővebben ITT olvashat!

A továbbiakban rövid körképet szeretnék adni Tarján életéről a 19-20. század fordulóján, elsősorban a fennmaradt sajtóanyag alapján.

Tarján az iparosodás kezdetén
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××



Shvoy Miklós így írt Tarjánról a 19. század derekán:
"Salgó-Tarján falu. Még 1842-ben az egész községben csupán 900 lélek volt, melyek annyira nyomorult állapotban léteztek, hogy mellékneve Tarjánnak nem Salgó, hanem szomorú hangzatú "Kenyeretlen" volt. Határa minőségére nézve feledtébb rossz. Földje dacára a nehéz munkáltatásnak felettébb rosszul fizet, és mióta a bányák megnyíltak és abban a lakosság elegendő foglalatosságot nyer, a földmíves és általában véve pedig ugyan ezen régi lakosai mégis jobban bírják magukat, mint a bánya megnyitások előtt. Vagyon jelenleg már itt Gyógyszertár, Takarékpénztár és 2 osztályú elemi iskola."

Tarján mint falu? Valóban az volt. Ebbe a kis faluba veti meg a lábát az 1852-ben létrejött Rima-Murány Vasművelő Egyesület. 1861. július 31. Brellich János és Windsteig György kezdeményezésére megalakult a Szent István Kőszénbánya Társulat és megindult a Pest-Salgótarján vasútvonal kiépítése, melyet 1867-ben adtak át. 1868. augusztusában Gróf Andrássy Manó létrehozta a Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulatot. A gyár telephelyét Szilárdyné Jankovich Erzsébettől vásárolta meg. A gyár megtervezője és első vezetője: Julius Buch, a Saar vidéki Burbach vasfinomítójának és hengergyárának mérnöke lett. A gyár építői és első dolgozói főként olaszok, németek, csehek és osztrákok voltak, Tarján népessége hirtelen megugrott. 1871-ben ünnepélyes keretek között megindult a termelés a gyárban. Lakóházak nőttek ki a földből a gyárhoz vezető út mentén,melyeket a kórház majd a kaszinók követtek, hogy az ideköltözők minden igényét kielégítsék. Hamar kiderült, hogy a salgói szén nem megfelelő minőségű. Borbély Lajos kezdeményezésére áttértek a széngáz fűtésre. Végül 1881. március 21. létrejött a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. A műszaki igazgatóság Salgótarjánban, a pénzügyi igazgatóság Pesten működött. Tagvállalatai voltak Salgótarjánon kívül Ózdon és Borsodnádasdon is.


A Tarjánba látogató vendégnek minden bizonnyal két furcsaággal kellett szembesülnie ebben az időszakban. Mindenekelőtt Salgótarján valamennyi utcája csupa sár volt. Számtalan visszaemlékezés, újságcikk, majd hivatalos irat hívja fel a figyelmet a problémára, a megoldására azonban csak Tarján várossá avatásakor került sor (1921-ben). A sár nem csak a városképet rontotta, mint ahogy azt korabeli képeslapok jól tükrözik, de halálos áldozatot is követelt. A Salgótarjáni Hírlap 1905. november 19-ei számában tudósítottak egy tragédiáról. Egy gyári munkás belefúlt a sárba, mikor november 17-én pénteken este 6-7 óra között a munkából a piactéren lévő lakásába igyekezett. Arról nem szól a hír, hogy miért gyalogolt bele a feneketlen sártenger közepébe, mindenesetre a város két búvárt hívott a felkutatására, mert ha nem találják meg, akkor a sártengerben kell pihennie tavaszig, amíg a piactér fel nem szárad és ez rossz hatással lenne az ott lakók lelki állapotára. 1909. március 7-én már vezércikket szentelnek a sárnak, mert a köztisztaság tarthatatlan állapotokat mutatott. A másik furcsaság ami az idetévedt vándort meghökkenthette, a sárban hancúrozó gyerekek. Nem a játék volt érdekes, hanem, hogy egyszerre három nyelven beszélnek egymáshoz és mindegyik értette a másikat, majd a saját nyelvén válaszolt. A szlovák, a német és a magyar nyelv végtelen kavalkádja zengte be az utcákat. Bár gyakorlatilag 1852-től özönlöttek Tarjánba a vendégmunkások és többször összeírják őket, a problémára csak 1905-ben adnak jogorvoslatot. A Salgótarjáni Hírlap 1905. szeptember 17-ei számában felhívást tettek közzé, miszerint a külföldiek letelepedését szabályozó rendelet, illetve két másik körrendelet alapján kötelezővé teszik a rendőri nyilvántartást a külföldiekről.



Természetesen a településről sok pozitív esemény emléke is megőrződött az újságok hasábjain. Bár a sportegyesület már 1901-ben megalakult Walrosch Béla főmérnök kezdeményezésére, mégis a később olyan nagy jelentőségre szert tevő futballt csak fokozatosan zárta a szívébe a közösség. 1902-ben kialakításra került az első sportpálya, a mai Acélgyári út 5-7-9. számú épületek helyén. A Salgótarjáni Lapok (a fentebb említett Salgótarjáni Hírlap nagy vetélytársa) 1902-ben tette közzé a salgótarjáni vívó- és sportklub felhívását, miszerint ezentúl "football versenyeket" is szerveznek, az új sportág szabályait részletesen ismertetik. Az érdeklődés csekély lehetett, mivel a konkurens lap még 1906-ban is azon kesergett, hogy alig voltak kint az acélgyári pálya lelátóján, pedig a Salgótarjáni Sport Egyesület remek mérkőzést játszott a budapesti "Pósta és Távirdatisztviselők Egyesületével".

Salgótarján kulturális élete a 20. század elején szöges ellentétben állt utcái ápolatlanságával. Számos egylete és köre szinte minden hétre szervezett programot, táncestélyeket, színielőadást vagy épp jótékonysági hangversenyt. A polgári iskola saját épülete 1894. október 17-én nyílt meg , fenntartását a Gyár finanszírozza, ám az épület rendbetartására a lakosok gyűjtöttek pénzt. Szükség is van rá, hiszen 1908-ban már ez a diákvers jár szájról-szájra:

"Minden olyan kedves,
Fala nedves, redves
S elsőrangú fajta
Salétrom nő rajta.
De ez sohse kár,
Mert ha a tanár
Ép róla beszél
Ott a tárgy, mely él.
Így oktatni,
Agyra hatni
Praktikus egy mód.
Bár nem á la mode!"

Az új acélgyári polgári iskola csak 1929-ben épült fel.
Igazán nagy csodának számított 1908-ban a kuglizó megnyitása mellett a Royal Bioszkop mezgófénykép színházának megnyitása. Bár csak vendégszereplés volt, több mint két hétig csodájára jártak a 16 lóerős gőzgéppel működtetett "mozinak" a Káposztatéren. Nem sokkal később veszélybe kerül egy több házra is átterjedő tűzeset miatt. Ennek kapcsán realizálódik még egy probléma a település szerkezetével kapcsolatban, méghozzá az, hogy Tarjánnak mindössze három közkútja van. Ráadásul a villanyvilágítás is folyton akadozik, így mindenki pertóleumot használ nagy előszeretettel. A közkutak kérdését a későbbiekben sem sikerült orvosolniuk, a végső megoldást a vezetékes ivóvíz bevezetése jelentette, melyre először 1924-ben kerül sor, ekkor oldják meg elsőként az üzemcsarnok vízellátását.
A napilapok számos sztrájkról is beszámolnak a századforduló éveiben, ezek legtöbbje a bérek elmaradása miatt következett be.
Szórakozás szempontjából fontos megemlíteni a kaszinókat és vendéglőket, melyek gombamód nőttek Salgótarján saras utcái mellett, hogy a zömében német ajkú lakosságot az elvárt módon szórakoztassák. Balogh Zoltán átfogó tanulmányt közölt a Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében a kaszinók, vendéglők és kocsmák világáról. Összegzésként megállapítható, hogy a századfordulótól Tarjánban az életmód terén bekövetkező változások a társasélet és a szórakozási szokások megváltozásához vezettek, ám ezeket a változásokat nem követte sem a bérviszonyok, sem a lakásviszonyok, sem a köztisztaság megfelelő alakulása. A századfordulón Tarjánba látogató utazó aránytalanságot és sok téren fejetlenséget tapasztalhatott. Mindezeket az 1920-as évektől kezdve sorra orvosolták és pár éven belül a város elérte fénykorát.




A "RIMA" avagy Acélgyár rövid kronológiája 1946-ig

1852. Létrejön a Rima-Murány Vasművelő Egyesület
1854. Az osztrák bányatörvény hatására sok apró, egyéni vagy később társvállalat veti meg a lábát a környéken (sorra tönkremennek)
1861. július 31. Brellich János és Windsteig György kezdeményezésére megalakul a Szent István Kőszénbánya Társulat és megindul a Pest-Salgótarján vasútvonal kiépítése.
1867. Átadják a Pest-Salgótarján vasútvonalat.
1868. augusztus Gróf Andrássy Manó létrehozza a Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulatot. A gyár telephelyét Szilárdyné Jankovich Erzsébettől vásárolja meg. A gyár megtervezője és első vezetője: Julius Buch, a Saar vidéki Burbach vasfinomítójának és hengergyárának mérnöke. A gyár építői és első dolgozói főként olaszok, németek, csehek és osztrákok.
1870. Elkészülnek a legfontosabb részlegek és a négy kavarómedence. Beindulhatott a kísérleti termelés és a lakóházak építése.
1871. november 19. A gyár ünnepélyes üzemkezdése. Hamar kiderül, hogy a salgói szén nem megfelelő minőségű. Borbély Lajos kezdeményezésére áttértek a Siemens-féle regeneratív széngáz fűtésre. Az év végére elkészülnek az első lakóházak a gyártelepre vezető út mentén, valamint az igazgatósági épület és a kórház.
1879. Az elemi iskolában kötelezővé teszik a magyar nyelvű oktatást. (Eddig egy tanító oktatott magyar, német és szlovák nyelven.)
1881. A salgói szénszállító siklópályát átépítik keskeny nyomtávú gőzüzemű fogaskerekű vasúttá. A szükséges hűtővizet, mely eddig favályúkban csordogált le Salgóbányáról, öntöttvas csövekben vezetik ezután.
1881. március 21. Létrejön a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. A műszaki igazgatóság Salgótarjánban, a pénzügyi igazgatóság Pesten lesz. Tagvállalatai találhatóak Salgótarjánon kívül Ózdon és Borsodnádasdon is.
1889-ben a próbakemence eljárást követően "acélgyárrá" változtatták a gyár nevét.
1891. Megvásárolják az angol Abraham Darby visszaszenesítési eljárását, amivel vasútisín-gyártásra alkalmas acélt tudnak készíteni. Ezzel megkezdődik a gyár nehézkohászati fénykora.
1901. Létrejön a Salgótarjáni Sportegyesület Walrosch Béla főmérnök kezdeményezésére.
1902-ben kialakításra kerül az első sportpálya, a mai Acélgyári út 5-7-9. számú épületek helyén. Megindul az Acélgyári Házépítő Szövetkezet keretében a Jónásch telep építése.
1913. Megépül a 70 méter magas gyárkémény.
1920. Jelentős ipartelepeket, érc- és szénbányákat, valamint erdőket csatolnak el az országtól. Salgó-Vecseklőt végül hosszas alkudozás után sikerül megtartani.
1924. Bevezetik a vezetékes ivóvizet az üzemcsarnokba.
1929. Felépül az új acélgyári iskola. Újabb lakóházak is épülnek.
1941. A II. világháborúba való belépéskor a gyárat hadiüzemmé alakítják.
1944. december 24-én karácsonykor eléri a várost a szovjet hadsereg. A gyárat lefoglalják, a leszerelést követően sok felszerelést elszállítanak. A gyár alapításától rendszerezett 16 000 darabos műszaki rajztár is odaveszik. A gyár élére Morozov százados került.
1946. június A gyárat visszaadják a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt-nek és a központ irányításával megindul a termelés, hogy a jóvátételt finanszírozni tudják.
1946. december 1. A gyárat államosítják. A Nehézipari Központ irányítása alá vonják, élére Mekis József munkásigazgató kerül.
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××